Az utolsó két kilométert soha nem fogja elfelejteni!

„Azzal a tervvel utaztam el Dél-Amerikába, hogy az első 15 hely valamelyikén végezzek a Dakaron, arra azonban nem számítottam, 11. helyen tudok majd zárni egy szakaszt. Nem tudtam megvédeni a címemet a maraton-kategóriában - nem örülök neki, de nem is bánkódom nagyon. Nem is akartam elindulni a maratonban" - dióhéjban ekként foglalta össze a 2016-os Dakar eseményeit hazaérkezését követően Gyenes Emánuel.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzője minden idők legjobb eredményeit érte el az egy hete véget ért raliversenyen, amely egyben minden idők legjobb romániai eredménye is: összesítettben a 14. helyen zárt, az utolsó előtti nap a 11. helyen ért célba. Ráadásul volt még egy 13. szakaszhelyezése is. A maraton-kategóriában viszont „csak" a második helyen zárt Mario Patrao mögött. A portugál a 11. napon került a szatmári motoros elé, ami jó ideig értetlenséget és zavart okozott nem csak a Dakar honlapján keresztül az eseményeket követő szurkolóknak, de magának Maninak is.

„Én sem értettem a dolgot, hogy a nap előtt Patrao előtt voltam az összesítettben és a nap végén is előtte értem célba, mégis mögé kerültem összesítettben. Odamentem a szervezőkhöz, hogy ugyan mondják már meg, mi történt. Ekkor derült ki, hogy Mario az előző nap megállt, hogy segítsen az elesett Paolo Goncalvesnek, amint azt a szabályzat is megköveteli. Ezt az időt kapta aztán vissza másnap, ezért került elém" öntött tiszta vizet a pohárba Mani.

Tekintve, hogy a maraton-kategóriában a verseny során nem szabad kicserélni bizonyos alkatrészeket és két olyan versenynap is volt, amikor kímélni kellett a járgányokat, mert ha bármilyen technikai gikszer történik, akkor a pilótának kellett volna az éjszaka megjavítani, feltevődik a kérdés: miért érdemes ebben a kategóriában elindulni? „Elsősorban a presztízs miatt, mert jól hangzik, hogy Gyenes Emánuel kategóriát nyert a Dakaron. Másrészt pedig egyfajta motiváció volt számomra, hogy úgy tudtam jó eredményt elérni, hogy közben a motoromat is megóvtam", magyarázta Mani. A kulcsszó azonban a „volt": jövőre ugyanis az Autonet pilótája nem indul maratonban.

„Idén sem akartam indulni! Későn kaptam meg a motort a KTM-től, ezért nem tudtam felszerelni azt a különleges felfüggesztést, amit szerettem volna. Ez tunningnak számít és vele nem indulhattam volna a maratonon. Ám mivel a motor későn jött meg, a felfüggesztést már nem tudtuk volna felszerelni, így mégis elindultam a maratonban", magyarázta Mani.

A felfüggesztésen, pontosabban egy profi felfüggesztésen azonban ennél is több múlhat. Gyenes ebben látja a továbblépés lehetőségét. És a minél több sivatagi versenyben, amely felkészülési és tapasztalatszerzési lehetőséget biztosít a Dakarra. „A csapat már megvan! Nagyon örülök, hogy két barátom, Oláh László és Rácz Szabolcs is velem volt. Jelenlétük nem csak technikailag, de pszichésen is sokat segített. Ők is élvezték a dolgot és ha nem jön semmi közbe, akkor jövőre is velem tartanak".

Maninak idén a verseny második, nehezebb felén ment jobban. „Az első héten gyors pályaviszonyok között versenyeztünk. Ez fizikailag nem volt nagyon megterhelő. Bolíviábn nehéz volt ugyan, de a nagy magasságok miatt. Négyezer méter fölött fájt a fejem, így nehéz koncentrálni. És a motor is megérezte a ritkább oxigént, még úgy is, hogy a Szatmár Megyei Tanács által vásárolt új járgány injektoros és jobban bírta, mint a tavalyi. A pihenőnapon azonban beszélgettük is a többiekkel, hogy az igazi Dakar csak most kezdődik. Voltak napok, amikor full homok volt minden, csak 2-es, 3-as fokozattal tudtunk haladni. Ekkor a navigáció is több volt", magyarázta Gyenes.

Az idei Dakaron az időjárás is alaposan megnehezítette a mezőny - és a szervezők - dolgát. „Az idei Dakar elég rossz volt mindenki számára! Sokat kellett módosítani rajta. Az első nap olyan eső volt, nem láttuk az utat, ezért kellett törölni a speciális szakaszt. Ezzel együtt el kellett jutnunk Rosarióból Villa Carlos Pazba. Az országúton tettük meg az utat. Mivel nem volt esőruhám, bőrig áztam. Szemeteszsákot vettem egy benzinkútban, azt húztam magamra", emlékezett vissza nevetve Mani.

A verseny második felében azonban volt olyan nap, hogy a kánikula miatt kellett rövidíteni a speciális szakaszon. „Én már rég beértem, de a kevésbé tapasztaltak még a sivatagban kószáltak. Hiába indultunk hajnalban, akkora volt a kánikula, hogy a sivatagban lévők egészségére való tekintettel a szervezők úgy döntöttek: törlik a nap többi részét", mesélte szerkesztőségünkben Gyenes. „Volt olyan éjszaka, hogy alig tudtunk aludni, mert a sátort aszfaltra húztuk fel. Az meg úgy felforrósodott a nappali hőségben, hogy még éjszaka sem hűlt ki, így nem lehetett rajta feküdni", folytatta a dél-amerikai körülmények felelevenítését.

Az elmaradt pihenőt Mani márciusig bepótolhatja, addig nem áll rajthoz semmilyen versenyen. Jelenleg úgy néz ki, idén is a magyar enduró-krossz és a román endúróbajnokságban indul, de a legfontosabb az lenne, hogy részt tudjon venni a rali-világbajnokság futamain. „Először is látnom kell, összejön-e a világbajnoki indulás. Ha igen, össze kell egyeztetnem a versenynaptárat", vázolta idei terveit a sportember. Aki elismerte, a román bajnokság, melyet 8-szor nyert meg zsinórban, inkább gyakorlás, mint kihívás számára.

A legnagyobb kihívás azonban a 2017-es Dakar. Természetesen, tehetjük hozzá. Mint ahogy azt is, hogy Mani jövőre tovább szeretné javítani idei rekordjait. „Ha részt tudnék venni a rali-vébén és megjön az új felfüggesztés, az sokat segítene. Érzem a szurkolók elvárásait, ami egyrészt jól esik, másrészt viszont úgy érzem: tudom, hol a helyem, tudom, mire lehetek képes. Az első tízbe kerülni nagyon nehéz. Persze a sportban soha semmi nem lehetetlen", vallja jellegzetes, gyenesmanis mosollyal az arcán.

És hogy az idei Dakaron mi volt a legemlékezetesebb élmény, mely pillanat hagyott nyomot a legmélyebben benne? „Az utolsó napon, amikor még volt kb. két kilométer a célig. Ránéztem a road bookra és láttam, hogy meg lesz a 14. hely, hogy sikerült elérni a célt. Akkor csak arra tudtam gondolni, hogy a táborban már várnak a barátaim... az nagyon jó érzés volt! Mindig arra vágytam, hogy a verseny végén a célban hozzám közel állókkal örülhessek".